Énmárka és Stílus Egyesület

Hétköznapi Hősök

Hétköznapi Hősök Klubja fiatalok részvételével

A rendszeres klubprogramok 2023. október 1-e után indultak, kéthetente találkoztunk a VOKE Vasutas Művelődési Házban. Témáink alapját a „Mi leszek, amikor nagy leszek? ” és a „Mit tehetek, hogy élhetőbb legyen a világunk? ” kérdésekre való válaszkeresés adta. 

Beszéltünk a jövőnk tervezéséről, a céljainkról, de végigvettük azt is, milyen lépéseket kell megtennünk egy vállalkozás megalapításában, vagy épp egy rendezvény megszervezésében.

A klub munkájában rendszeresen 10 fiatal vett részt. A foglalkozásokon kézműveskedtünk is, valamint közösen terveztük meg a Karácsonyi Gálát is. A fiatalok a gyakorlatban is kipróbálhatták, milyen egy vállalkozást vezetni, mert beosztották egymás között, minden héten más kapta az ügyvezető igazgató szerepet. Az igazgató koordinálta a gála szervezésének feladatait, írt teendőket, emlékeztetőket. Végül megbeszéltük a tapasztalatokat. De beszéljenek a képek is!

A HÉTKÖZNAPI HŐS ÚTJA

A „Hétköznapi hős útja” egy interaktív és inspiráló program, mely célja, hogy támogassa a résztvevőket az önértékelük, magabiztosságuk fejlesztésében, céljaik kitűzésében, priorizálásában, napi rutinjuk fókuszának megtalálásában.
A program kifejezetten nőknek, fiataloknak és hátrányos helyzetű embereknek szól, akik szeretnék felfedezni saját belső erőforrásaikat és elindulni a pozitív változás útján.

Programleírás

A „Hétköznapi Hősök Klubja” című tizenéves fiataloknak – különös tekintettel a hátrányos helyzetű fiatalokra – szóló klubprogram a fiatalok személyes és társadalmi fejlődését hivatott segíteni.
A klubprogram megvalósítása nemcsak a fiatalok jelenlegi, de hosszú távú jólétét is támogatja, hozzájárulhat a társadalmi esélyegyenlőség megteremtéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a program egy támogató és inspiráló közösséget teremt a résztvevők számára, amelyben együttműködhetnek, tanulhatnak egymástól és fejleszthetik a képességeiket.

Miért „hétköznapi hősök” a cím? Kik a hétköznapi hősök?

A „hétköznapi hősök” kifejezés arra utal, hogy mindennapi életünkben találhatók olyan emberek, akik bár nem híresek vagy ismertek a nagyközönség előtt, mégis kiemelkedően fontos és értékes dolgokat tesznek. Ők azok az emberek, akik mindennapjaik során kisebb vagy nagyobb cselekedetekkel, segítséggel, önzetlen hozzáállással és inspirációjukkal pozitív hatást gyakorolnak a környezetükre.

Hétköznapi hősök lehetnek például:

• Anyák, apák, családtagok vagy barátok, akik gondoskodnak szeretteikről, támogatják őket és segítenek nekik nehéz időkben.
• Önkéntesek, akik időt, energiát és erőforrásokat szánnak arra, hogy segítsenek másoknak, társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet és változást hozzanak a közösségükben.
• Tanárok vagy mentorok, akik inspirálnak, segítenek és irányt mutatnak fiataloknak, hogy kiteljesítsék a potenciáljukat és elérjék a céljaikat.
• Egészségügyi dolgozók, akik fáradhatatlanul dolgoznak az egészségünkért és jólétünkért, mindennap számos ember életét mentik meg és gondozzák.
• Emberi jogi aktivisták, akik az igazság és az egyenlőség érdekében küzdenek, azokért állnak ki, akiknek nincs hangjuk vagy akiket hátrány ér.
• Mindazok, akik a környezetvédelemért és fenntarthatóságért küzdenek, akár kisebb cselekedetekkel, akár nagyobb kezdeményezésekkel.

A hétköznapi hősök jellemzője, hogy az életük kis dolgaitól kezdve a nagyobb cselekedetekig mindent megtesznek a közösségükért és a világ jobbá tételéért.
Ők a mindennapi életünk részei, és példaképekké válhatnak, akik inspirálják és ösztönzik másokat arra, hogy cselekedjenek és pozitív változást hozzanak a világban.

Mindannyian lehetünk HÉTKÖZNAPI HŐSÖK!

Programunkkal részt vettünk a II. PécsiBaba Expo-n is.

Scroll to Top